A Balatonra költözni? Miért is ne? Mutatjuk az érveket!

1370

Bár a Balaton szót hallva a legtöbbeknek a nyaralás, mintsem a költözés jut az eszükbe, ezt mutatja az is, hogy a Balaton parti települések a szezonon kívül eső hónapokban szinte teljesen kihaltak. Illetve… kihaltak voltak, ugyanis a pandémiás időszakban, illetve azt követően jelentősen átalakultak a munkahelyek, többen önálló vállalkozásba kezdtek, míg szintén sokan rájöttek arra, hogy otthonról is el tudják látni a mindennapi munkájukat.


Így, mivel számos munkahelyen ma már nem kell heti 5 nap bent ülni, egyre népszerűbb lakóhellyé váltak a balatoni települések.


Ha te is költözés gondolatával játszol, összegyűjtöttünk 5 érvet, hogy miért is éri meg a Balatonra költözni!

1.) Kevesebb rohanás, kevesebb stressz

A nagyvárosokkal szemben a Balaton környéki településeken jóval lassabb az élet. Nincs rohanás, kevesebb a dugó, ezáltal jóval kiegyensúlyozottabbak, stresszmentesebbek a hétköznapok. A nyugodt környezet nem csak egészségesebbé, de kreatívabbá is tesz, így még a munkádban is tudod majd kamatoztatni. (Tipp: Hogy ne csak az ott élés, hanem már a költözés maga is stresszmentes legyen, bízd a munkát egy költöztetés területén jártas cégre.)

2.) Közel a természethez

A Balaton minden évszakban gyönyörű! Nyáron a varázslatos naplementék, ősszel a költöző madarak, télen a befagyott tó monumentális látványa, tavasszal a rügyező természet varázsolja el az arra járókat, vagy éppen az ottlakókat.
A tó környékén emellett a Nemzeti parkok is remek kirándulóhelyeket kínálnak, a természetet kedvelő ember sosem unatkozik itt.

3.) Nyári kánaán

A nyaraláson sokat spórolhat az, aki a Balaton közelében él. Persze, lehet, hogy a 10-20. év után már másfelé is elvágyik az ember, de ez esetben kiadhatja otthonát, vagy vendégházát a nyaralók számára, ami megint csak hatalmas lehetőség a spórolásra.
Emellett ne feledkezzünk meg a nyári programokról sem. A nyári szezon alatt minden nap koncertek, fesztiválok, kulturális és gasztronómiai programok várják az érdeklődőket, ami így az ottlakók számára mind pusztán egy karnyújtásnyira van.

4.) Télen sem áll meg az élet

Bár a nyaralók a fürdés lehetőségének hiányával úgy láthatják, hogy télen kihaltak a Balaton környéki települések, valójában télen sem áll meg az élet. A helyieket a téli időszakban is várják a különféle programok, csakúgy, ahogyan más vidéki településeken is itt is vannak vásárok, korcsolyázási lehetőségek, kisebb, idilli helyi rendezvények.

5.) Vízi sportok fellegvára

Azok, akik elkötelezettek a vízi sportok iránt, jobb helyet nem is találhatnának a lakhatásra, mint a Balaton környéke. A melegebb időben maga a Balaton kínál lehetőséget a sportolásra: legyen szó úszásról, vízisíről, wakeboardról, vitorlázásról, evezésről és sorolhatnánk tovább… a téli, hűvösebb időkben pedig a Balaton partján fekvő uszodák helyettesítik a tó kínálta lehetőségeket. Jó-jó, evezni talán nem fogsz a fedett uszodákban, de kiélheted a víz iránti szeretetedet.

Ha érveink meggyőztek, már nézheted is a balatoni ingatlanokat. Ha állandó lakhelyedül mégsem választanád a Balatont, de szívesen megízlelnéd, hogy milyen is ott élni, az is opció lehet, ha nyaralót vásárolva csak a nyári szezonra költöztök ki a tóhoz. Számos nyaralóval rendelkező család a nyári szezon elején kiköltözik városi otthonából a Balatoni nyaralójába. Arra fontos ügyelni, hogy ilyen esetben gondosan válogasd össze az ideiglenesen átköltöztetésre szánt holmikat.
A költöztetés előtti csomagoláshoz hasznos tippek olvashatók ezen az oldalon.